Rólunk

Történet

Bakonynánán Villax Ferdinánd (1784-1857) zirci apát tevékenységének eredményeképpen az 1800-as évek elején épült a templom, a plébánia és 1801-ben az egy tantermes iskola. 1883-ban épült fel a második tanterem, majd ezt követte 1942-ben a harmadik. Ettől kezdve a bővítés felgyorsult: 1959/60-ban a negyedik, majd 1972-ben az ötödik tanterem is elkészült. Utóbbit szolgálati lakás átalakításával hozták létre. Az iskola 1980 és 1992 között a dudari Általános Iskolával összevont intézményként működött.

Bakonynánát az ismert centralizációs törekvések következtében sok éven keresztül tartó társközségi kapcsolat fűzte a szomszédos Dudar községhez. Ez idő alatt a falun a lassú elnéptelenedés és elöregedés jelei voltak megfigyelhetőek. A település fiatalokat megtartó ereje jelentősen csökkent, a társadalmi és gazdasági élet beszűkülése, monotonná válása meghatározóvá vált, még akkor is, ha az elengedhetetlenül szükséges fejlesztéseket (vezetékes ivóvízhálózat kiépítése, utcák aszfaltozása, stb.) a közös, de nem egyenrangú, vezetés nem kerülhette meg. Közigazgatásilag 1990-ben váltunk külön Dudar községtől. Ekkor kezdte el működését az önálló hivatal, az 1990-es választásokat követően pedig a képviselőtestület.

1992 szeptemberére községünk lakói társadalmi összefogással, tetőtér-beépítéssel nyolc tantermes, tornaszobás épületté varázsolták a korábban öt tantermes általános iskolát. Ezáltal újra lehetővé vált a nyolc osztályos oktatás. Az ismét önállósult nyolc tantermes, és nyolc évfolyamos iskola 1992 szeptemberében kezdte meg mőködését. Általános iskolás korú tanulóinknak nem kell többé naponta utazniuk. A Bakonynánai Német Kisebbségi Önkormányzat az 1995. decemberi választások óta tevékenykedik településünkön. Egyik fő feladatául a nemzetiségi német nyelvet is oktató általános iskolával való együttműködést, a kapcsolatok kölcsönös elmélyítését fogalmazta meg.

A Bakonynánai Német Nemzetiségi Általános Iskola egy hosszú múltra visszatekintő oktatási intézmény Veszprém megyében. Célunk, hogy a német kultúra és nyelv iránt érdeklődő diákok számára minőségi oktatást nyújtsunk, miközben megtartjuk és ápoljuk a német nemzetiségi hagyományokat.


Bakonynána oktatásának hagyománya

A Bakonynána egy kis falu. A falu központjában található a Német Nemzetiségi Általános Iskola, amelynek története a múlt század elejére nyúlik vissza. A Bakonynánai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nemcsak egy intézmény – közösség.

Családias hangulatú iskolánkban a gyermekek biztonságos, támogató környezetben tanulhatnak, fejlődhetnek, barátságokat köthetnek. Kiemelt célunk a német nemzetiségi nyelv és kultúra ápolása, miközben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok megőrzésére és a korszerű tudás átadására.

Nálunk a tanulás élmény:

  • közös kirándulásokkal,

  • kézműves foglalkozásokkal,

  • néptáncórákkal,

  • kulturális programokkal,

  • sport- és játékos eseményekkel színesítjük a mindennapokat.

Büszkék vagyunk rá, hogy nálunk mindenki számít: legyen szó szülőről, gyermekről vagy pedagógusról. Együtt építjük azt az iskolát, ahol jó tanítani, jó tanulni – és jó részének lenni.