Aktualitások

Micsoda meglepetés fogadott minket ma reggel!

Amíg mi a szünetet töltöttük, lelkes szüleink újrafestették az udvari játékainkat, a malomhoz pedig még korongokat is készítettek. Nagyon jólesett, hogy gondoltatok ránk, és ennyit dolgoztatok azért, hogy a gyerekeknek örömet szerezzetek.

Sokszor mondom, milyen jó szülői közösségünk van, és ma reggel megint ezt éreztem. Olyan jó, hogy számíthatunk rátok!

Hálásan köszönjük a munkátokat és a kedves meglepetést! Szuperek vagytok! Most már csak játszani kell!

Kleine Schule, grosses Herz!


GYERMEKEK ÉS DIÁKOK HANGJA


A "Gyermekek és diákok hangja" projektnap célja, hogy a gyerekeknek, életkoruknak megfelelő, biztonságos és támogató keretet biztosítson ahhoz, hogy elmondhassák, hogyan érzik magukat az iskolában, milyen tapasztalataik vannak, mit szeretnek, min változtatnának, és milyen iskolában szeretnének tanulni. 

A projektnap középpontjában a diákok hangja áll. A foglalkozások során a diákok nemcsak beszélgetéssel, hanem játékkal, mozgással, rajzzal, közös alkotással, csoportmunkával és különböző kreatív feladatokkal is megfogalmazhatják gondolataikat.







Téli menedéket kaptak a tüskés kerti vendégek – Sünházat avattak az elsőseink!

Iskolánk kertje egy igazán különleges, állatbarát projekttel gazdagodott: legfiatalabb diákjaink, a lelkes első osztályosok segítségével kihelyeztük az első sünházikónkat!


Időutazás ízekkel: Mátyás király udvara és a jobbágyok konyhája az iskolánkban!

Különleges és rendhagyó történelemórán vehettek részt iskolánk felső tagozatos diákjai. A tankönyvek száraz tényei ezúttal megelevenedtek, sőt, illatossá és ízessé váltak. A gyerekek Mátyás korabeli főúri, valamint egyszerű jobbágyi étkeket kóstolhattak meg. Az esemény ötletgazdája és szakmai felelőse Bíró Kálmán történelemtanár volt, aki a kóstolót egy izgalmas történelmi összefoglalóval kötötte össze. A diákok megtudhatták, hogyan étkeztek a Hunyadiak korában, milyen fűszerek érkeztek a királyi udvarba Itáliából, és ezzel szemben mi került a mindennapokban a szegényebb sorsú jobbágyok asztalára. A program nem jöhetett volna létre a hatodik osztályos tanulók szülei és osztályfőnökük Tóth Gáborné nélkül. Ők voltak azok, akik óriási lelkesedéssel, korabeli receptek alapján elkészítették a bemutatott fogásokat. A diákok nagy örömmel és kíváncsisággal kóstolták végig a menüt, összehasonlítva a reneszánsz udvar gazdag ízvilágát a vidéki jobbágyság egyszerűbb, de annál laktatóbb ételeivel.

Köszönjük a szülőknek a támogató munkát és a fenséges falatokat!

Együtt egy tisztább Bakonynánáért – Iskolánk is részt vett a TeSzedd! akcióban!

Iskolánk idén is aktívan részt vett az országos TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési akcióban. A kezdeményezéshez intézményünk valamennyi osztálya és pedagógusa csatlakozott. A közös munka során diákjaink és tanáraink bejárták Bakonynána települését, hogy összegyűjtsék a közterületeken és a természetben eldobált hulladékot. Az összefogás eredményeként mintegy öt zsák szemetet, valamint elhagyott, használt gumiabroncsokat gyűjtöttünk össze, hozzájárulva településünk tisztaságának és természeti értékeinek megőrzéséhez. A program nemcsak környezetünk szebbé tételéről szólt, hanem fontos közösségi és nevelési célt is szolgált. Tanulóink a gyakorlatban tapasztalhatták meg, hogy a környezetvédelem közös felelősségünk, és már kisebb tettekkel is sokat tehetünk lakóhelyünkért.

Büszkék vagyunk diákjainkra és pedagógusainkra, akik példamutató összefogással dolgoztak egy tisztább, élhetőbb Bakonynánáért!


Az akadály, nekünk nem akadály!


A mai napon iskolánk diákjai a Reguly Antal Szakképző Iskola tornatermében megrendezett OCR Akadály és Roadshow Diákoknak elnevezésű rendezvényen vettek részt.

A program rendkívül jó hangulatban, a tanulók aktív és lelkes részvételével zajlott. A változatos, játékos és kihívást jelentő feladatok kiválóan fejlesztették a gyermekek mozgáskoordinációját, állóképességét és ügyességét.

Intézményünk vezetősége kiemelten fontosnak tartja az olyan programokon való részvételt, amelyek az egészséges életmód, a mozgás szeretete és a közösségi élmények erősítése mellett hozzájárulnak tanulóink testi és személyiségfejlődéséhez is.

Külön öröm számunkra, hogy a rendezvény szervezői iskolánk tanulóinak példamutató viselkedését, fegyelmezettségét és a csoport szervezettségét külön is megdicsérték.

Köszönjük a szervezőknek a tartalmas, élményekben gazdag programot!

Kiss András


A kitartás és a küzdelem a végén megtérül. Tapasztalatot szereztünk a csapatjátékból, mert az egyéni teljesítmény néha kevés. Nem adjuk fel, mert így is emelt fővel, szégyenérzet nélkül távozhatunk a pályáról!

Hajrá Bakonynána!

Téli álom indul, tavasszal újult erővel folytatjuk!

Kálmán bácsi


Hiszünk az állatvédelem-pedagógiában! 

A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet. #állatvédelmitémahét #állatvédelempedagógia

Az Állatok Világnapján mi is csatlakozunk az Állatvédelmi Témahét Titkos Projekt Kihívásához! Közös alkotásunkkal és az Állatbarát Hős eskü elmondásával mutatjuk meg: számunkra fontos az állatok védelme.


A zene világnapja a Bakonynánai Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Október elsején, a zene világnapja alkalmából, iskolánk tanulói és pedagógusai közös énekléssel ünnepeltek. Ezt megelőző héten az alsó tagozatos gyerekek, megtanulták a Muzsika hangjából jól ismert, "Dó egy domb" kezdetű dalt. A dal megtanulása mellett arról is beszélgettünk, hogy a zene milyen szerepet tölt be a hétköznapjainkban, hogyan hat ránk, és milyen érzéseket válthat ki belőlünk. A gyerekek legtöbben azt emelték ki, hogy a zene megnyugtat, jobb kedvre derít, és segít kikapcsolódni, ha elfáradnak.

Az ünneplésre a harmadik szünetben került sor, ahol az iskola osztályonként kivonult az udvarra, ahol zenei kísérettel közösen énekeltük el a Muzsika hangja: Dó, ré, mi című dalt. Különleges és megható élmény volt megtapasztalni, ahogy az egész iskola egyesült a dal éneklése közben, mondhatni közös dallá formálódott. Szerintem ez az ünneplés segített az összetartozás megélésében, és annak megtapasztalásában, hogy a zene valóban összeköt minket.

Zsani néni


Túra a falu körül

A program keretében ezúttal szó szerint összekötöttük a kellemeset a hasznossal: iskolánk mind a nyolc évfolyama, összesen 102 tanuló indult közös túrára a falu körül pedagógusaink kíséretében.

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink ne csak a tanteremben szerezzenek ismereteket, hanem minél több közös élményen keresztül is megtapasztalják a mozgás, a természetben töltött idő és az együttlét örömét. A túra erre remek lehetőséget adott. A nagyobbak és a kisebbek együtt indultak útnak, és bár hosszú utat tettünk meg, a jó hangulat végig elkísért bennünket.

A séta során megfigyeltük az őszi természet változásait és a településünket körülvevő tájat. Közben különféle őszi terméseket, leveleket és más természetes anyagokat gyűjtöttünk, amelyeket később az iskolában is fel tudunk használni. A gyerekek számára így a túra nemcsak mozgás, hanem egyben felfedezés és tapasztalatszerzés is volt.

A program különösen jól kapcsolódott a **Millió lépés az iskoládért** kezdeményezéshez is. A megtett út során több mint 10 000 lépést gyűjtöttünk, így egyetlen közös programmal jelentősen hozzájárultunk iskolánk lépésszámához. A gyerekek számára külön motivációt jelentett, hogy minden megtett lépéssel közös célunkhoz is közelebb kerülünk.

A túra közösségi élményt is adott. Jó volt látni, ahogy a különböző évfolyamok tanulói együtt haladtak, beszélgettek, segítették egymást, közösen keresték és gyűjtötték az őszi terméseket. A tantermi hétköznapokból kilépve egészen más módon tölthettünk együtt időt.

A 102 tanulót és mind a nyolc évfolyamot megmozgató program jó hangulatban telt, a gyerekek nagyon élvezték a közös kirándulást. Elfáradva, de sok élménnyel és összegyűjtött terméssel tértünk vissza az iskolába. Egy egyszerű séta is megmutatta, hogy a mozgás, a természet felfedezése és a közösségi élmény milyen jól megfér egymás mellett.


Az aranyszóló pintyőke! 

A Népmese napja alkalmából rendezett bábjátékot, nagy izgalommal várták a gyerekek. Népes gyereksereg, szülők, pedagógusok vettek részt a rendezvényen. Egy kevésbé ismert népmesét láthattunk. Élethű bábok, mindenkit elbűvölő előadás, tanulságos mondanivaló. Ennyit kaptunk az előadástól. 

                                                                                                                                                       Tamás Teréz Heléna 

Fotó: Varga Adrián



Felhívás!

A múlt emlékei...

  • Osztályképek
  • Iskolai ünnepségek
  • Kirándulások
  • A mindennapok pillanatai, minden emlék számít!

Részletek a plakáton!


P

A

P

Í

R

GYŰJTÉS 


Vidám mancsok, mozgó diákok! 

Tanulóink 2026. szeptember 18-án egy Állatbarát Foglalkozás keretében terápiás kutyákkal kísért mozgásos játékokon vettek részt.

2026.09.20.


Tűz van! Tűz van!

A mai napon tűzvédelmi gyakorlat volt az iskolában, amely során a jelzés leadása után, a tanulók elhagyták a tantermet a menekülési útvonalon. A pedagógusok irányításával sorakoztak a gyülekezőhelyen. 

Ellenőrzés és névsorolvasás után Bíró Kálmán pedagógus kollégánk tartott látványos lefojtásos tűzoltási bemutatót. 

2026.09.18.


Állatbarát Foglalkozás

Előadó: Jánoska Anikó

Helyszín: Bakonynánai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8422 Bakonynána, Alkotmány u. 9.

Időpont: 2026.09.18. 14 óra

TrachtTag 2026

Iskolánk a mai napon ünnepélyes keretek között rendezte meg a TrachtTagot, amely közösségünk egyik legszebb és legszívhezszólóbb hagyománya. Nagy örömünkre szolgált, hogy rendezvényünkön együtt ünnepelhettek az óvoda gyermekei, a dalkör tagjai, valamint a felnőtt tánccsoport képviselői is.

A népviseletbe öltözött résztvevők, a közös ének és a tánc mind hozzájárultak ahhoz a meghitt és felemelő hangulathoz, amely méltó módon idézte meg nemzetiségi hagyományaink gazdagságát és szépségét. Ez a nap ismét megerősítette bennünk az összetartozás élményét, valamint azt az értéket, amelyet közösen őrzünk és adunk tovább a jövő nemzedékeinek.

Külön ajándékként élhettük meg, hogy a tavaszi napsütés is velünk ünnepelt, még ragyogóbbá téve ezt a szép közösségi alkalmat.

Energiahatékonysági fejlesztés valósult meg iskolánkban

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a Bakonynánai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatási kérelme alapján 10.000.000 forint vissza nem térítendő támogatás biztosításával járult hozzá a
"Bakonynánai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola energiahatékonyságot elősegítő köznevelési célú beruházásának támogatása" című projekt megvalósításához.

A beruházás célja az iskolaépület energiahatékonyságának növelése, a működési költségek csökkentése, valamint a környezettudatos intézményi működés erősítése volt. A fejlesztés során az iskola külső homlokzatának hőszigetelése készült el korszerű, 10 cm vastag hőszigetelő rendszerrel, amely megfelel a jelenlegi energetikai előírásoknak. A kivitelezés részeként 320 m² homlokzati felület, 30 m² lábazati szakasz és 8 db ablakpárkány felújítása is megvalósult.

A hőtechnikai fejlesztésnek köszönhetően jelentős mértékben csökken az épület hővesztesége, ezáltal mérséklődik a fűtésre fordított energiafelhasználás, ami hosszú távon is gazdaságosabb fenntartást tesz lehetővé. A korszerűsítés nemcsak az intézmény gazdaságos működését támogatja, hanem hozzájárul a komfortosabb tanulási környezet kialakításához is, amely minden diák és pedagógus mindennapjait érinti.

A projekt 2025. június 30-án kezdődött és 2025. augusztus 14-én zárult le. A beruházás megvalósítása ütemterv szerint, szakszerű kivitelezéssel zajlott, az intézmény működésének zavartalansága mellett. A fejlesztés elősegíti intézményünk hosszú távú fenntartható és környezettudatos működését, valamint illeszkedik pedagógiai hitvallásunkhoz, amely szerint a jövő generációjának felelősségtudatra és környezeti szemléletre nevelése kiemelt feladat.

A projekt a helyi közösség támogatásával valósult meg, melyért ezúton is köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal, együttműködésükkel hozzájárultak a fejlesztés sikeréhez.

A projekt a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével.

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy iskolánk vadonatúj, modern tornacsarnoka elkészült! Az impozáns, világos, tágas épület szeptembertől már a diákjaink rendelkezésére áll